Pressestimmen

Über den Verlag

sortimenterbrief

1. Oktober 2020

40. Jahrgang

Magyarnarancs.hu

2020.07.23

Markó Anita

Interjú

„Egy családi luxusproduktum”

Lendvai Zsóka kiadóvezető

A bécsi Nischen Verlag az egyetlen külföldi kiadó, amely csak kortárs magyar szépirodalmat ad ki. Az alapító Lendvai Zsóka és Paul Lendvai célja már kilenc éve az, hogy német nyelven is minél többeknek megmutathassák a kiemelkedő kortárs magyar alkotásokat.

Magyar Narancs: A kiadót 2011-ben alapították, 2012-ben jelent meg az első három kötetük. Hogyan jött egyáltalán az ötlet?

Lendvai Zsóka: Budapesten mindig a könyvszakmában dolgoztam, egyebek mellett a Móra és a Helikon Kiadóknál. Egy idő után hiányzott a kiadói munka Bécsben, az pedig mindig fájt, hogy a magyar irodalmat – néhány nagy név kivételével – alig ismerik. Férjem, Paul Lendvai ötlete volt a kiadó, és a Nischen Verlag nevet is ő javasolta. Ennek a jelentése átvitt értelemben rés, szimbolikusan tehát azt fejezi ki, hogy kiadói tevékenységünkkel az eddigi hiányokat szeretnék betölteni. Fontosnak tartottuk, hogy az eddig német nyelvre nem fordított, de szerintünk értékes kortárs magyar írókat eljuttassuk a német nyelvű piacra.

MN: Hogyan fogadták a kiadót és a köteteket?

LZS: Meglepően erős és pozitív volt a visszhang már az első könyvek megjelenésekor. A Neue Zürcher Zeitungtól a Süddeutsche Zeitungig, a Die Pressétől a Frankfurter Allgemeine Zeitungig sok tekintélyes német, osztrák és svájci lap foglalkozott szerzőinkkel, könyveinkkel. Interjúkat kértek, és a kritikák is elismerően szóltak a legtöbb könyvünkről. Ki kell mondani azonban, hogy a magyar szerzők elfogadtatásának gyakran akadálya a hiányzó nyelvtudás. Ezért a könyvbemutatóinkon a tolmácsolást is mindig meg kellett oldanunk, szerencsére nagy tudású fordítóink – Zádor Éva és Buda György – ebben is segítettek. De a bemutatón túl a nyelvtudás hiánya leszűkítheti az önálló fellépések lehetőségeit, mind előadások, mind interjúk esetében. Ami a keresletet illeti, sem a magyar, sem más „egzotikus” kelet-európai írók iránt nincs túl nagy és állandó érdeklődés egy olyan hatalmas piacon, ahol az egész világirodalom elérhető német nyelven.

MN: A kiadó kifejezetten kortárs magyar irodalomra specializálódik. Mi alapján választják ki a műveket?

LZS: Kilenc év alatt 17 kötetet adtunk ki, a névsorban benne van Parti Nagy Lajos, Kiss Tibor Noé, Szilasi László, Sándor Iván, Kerékgyártó István, Spiró György, Tóth Krisztina, Péterfy Gergely, Lángh Júlia. Igyekszem a magyar irodalmi portálokat, folyóiratokat, újságokat olvasva tájékozódni, s minden olyan magyar kortárs szépirodalmi művet elolvasni, amely kiadónk szempontjából érdekes lehet. De a választásom szubjektív és önálló, elsősorban a minőségtől és természetesen a témától is függ. Nem adunk ki se verseskönyvet, se drámákat, és sokszor a terjedelem is meghatározó. Szívesen kiadtuk volna például Spiró Az Ikszek című nagyregényét, de a fordítási és nyomdaköltségek meghaladták a finanszírozási lehetőségeinket. Így esett a választás a Tavaszi Tárlatra, majd a novellákra. Tóth Krisztinától három kötetet is megjelentettünk, az Akvárium aratta a legnagyobb sikert, hiszen 2015-ben a német Internationaler Literaturpreis hatos döntőjébe jutott. Az ő világa nagyon közel áll hozzám, az elhalasztott lehetőségek, groteszk élethelyzetek leírása, a pillanatfelvételei szerintem hitelesen mutatják be a mai magyar életet. Péterfy Gergely Kitömött barbárjának is sikere volt: nem véletlen, hiszen a mű egyik hőse, Angelo Soliman egy Bécsben rendezett nagy sikerű kiállítás óta nem ismeretlen az osztrák olvasók előtt sem.

MN: Tavaly nem jelent meg kötet a kiadójuknál, az idén azonban szeptemberre várható Kováts Judit Hazátlanok című művének fordítása. Mi volt a szünet oka?

LZS: Nem találtam olyan könyvet, amit szívesen kiadtam volna. Ezt a művet érdekes és szokatlan témája miatt választottuk, tudomásom szerint még nem írt senki a szlovákiai német kisebbség tragédiájáról.

MN: Hogyan működik a kiadó, körülbelül mennyi idő, amíg egy könyv a kiválasztástól a fordításon keresztül eljut a megjelenésig?

LZS: Kis kiadó vagyunk, tehát gyorsan dolgozunk. A példányszámunk ezer és kétezer közötti. Alkalmazkodnunk kell a nagykereskedő partnerünkhöz, aki minden évben meghatározott időpontban indítja útnak a képviselőit, azok viszik a kiadói katalógusokat a könyvesboltokba, gyűjtik össze a példányszámokat. Tehát egy ősszel megjelenő kötet esetében májusra ki kell nyomtatni a katalógust, ami azt jelenti, hogy addigra a borítónak biztosan készen kell lennie – a könyveink külleme egyébként Kemény Zoltán könyvtervező munkája. A fordítás és szerkesztés általában egy évig tart, s aztán jön a könyv tördelése, több korrektúraforduló, a nyomtatás. A kiadáskor pedig minden könyvünknek szervezünk könyvbemutatót, a helyi, bécsi „Írók Boltjában”.

MN: Többször nyilatkozta, hogy a kiadót a szenvedély szülte. Mi a fenntarthatóság záloga?

LZS: A szenvedély szülte, de ezt a szép missziót finanszírozni is kell. Az igazság az, hogy a kiadó egy családi luxusproduktum. Néhány alkalommal ugyan a fordítástámogatási alaptól kapott összeg a fordítási költségek egy részét fedezte, de általában az összes költséget a saját zsebünkből finanszírozzuk. Ez a magyarázat arra, hogy nagyon meggondoljuk, mit adunk ki, és ezért csökkent sajnos még az eredeti terv ellenére is az évi műszám: nem mindig érjük el az évi három könyv kiadását. És bár a sajtóvisszhangunk eddig mindig kedvező volt, hozzá kell tennem, hogy a kritikai siker nem jelenti azt, hogy a kötetek el is fogynak, és erről a raktárkészlet könyörtelenül tanúskodik.

MN: A Bécsben élő magyar származású olvasóközönség felől kiemelt érdeklődés kíséri a kiadó munkáját, de a magyar gyökerekkel nem rendelkező olvasók hogyan fogadják a magyar irodalmat?

LZS: Nehéz lemérni. Az érdeklődés egyik jele, hogy a könyvbemutatóinkra sokan eljönnek, de sokszor a megjelentek meg is elégszenek ennyivel. Örülnek a tartalmas estének, de nem biztos, hogy meg is veszik a könyvet. Hozzá kell fűznöm, hogy könyveink az osztrák olvasó szemében sokszor nyomasztóak, holott csak a rideg valóságot mutatják be. Az érdeklődés sajnos nem akkora, mint amit mi a kiadó alapításakor elvártunk, de nem adjuk fel a reményt.

MN: A kilenc év alatt milyen változásokat tapasztal akár a kiadó, akár az olvasók oldaláról?

LZS: Kétségtelen, hogy a piaci helyzet rosszabbodott az elektronikus média előretörése miatt. A könyvesboltok, ha megmaradtak egyáltalán, még Ausztriában is vagy küszködnek a megélhetésért, vagy a könyvek mellett más termékek felé fordulnak, a nagy hálózathoz tartozó boltok felében pedig már egyáltalán nem találunk könyveket. Ugyanakkor érdekes módon a regények hosszabbá váltak, s az olvasók – már akik megmaradtak – kedvelik is ezeket a vaskos, több száz oldalas műveket.

MN: Hogyan látja a magyar irodalmi életben zajló kultúrpolitikai folyamatokat, eseményeket Bécsből? Érintik ezek a kiadót?

LZS: A magyarországi események csak pesszimizmusra adnak okot. Csodálom azokat a magyar írókat, mint amilyen Parti Nagy Lajos, Závada Pál vagy Sándor Iván, akik mernek őszintén írni a társadalmi és politikai helyzetről. A Nemzeti Kulturális Alap felszámolása, a Térey-ösztöndíj megosztó hatása, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia óriási anyagi támogatása, az arrogáns hatalom megnyilvánulásai elszomorítanak. Ám minket ezek nem érintenek közvetlenül: függetlenek vagyunk.

MN: A Petőfi Irodalmi Múzeumnál történt változtatások során létrehoztak egy irodalmi ügynökséget is, amelynek a magyar irodalom külföldi népszerűsítése a célja. Ezzel kapcsolatban tapasztaltak-e már bármilyen lépést?

LZS: A magyar kormány német nyelvű sajtóvisszhangja, amelyet a kormánysajtó elhallgat, olyan negatív, hogy azok a könyvek, melyeket e rendszer népszerűsít, aligha lesznek sikeresek. Korábban szerzőink rendszeresen felléptek a lipcsei vagy a frankfurti könyvvásárokon, az új irodalmi ügynökséggel kapcsolatban viszont még nincsenek tapasztalataink.

Die Sehnsucht nach dem Schönen stillen

Falter, 51/2017

Stefanie Panzenböck

Új Nischen-kiadványok

Két új kötettel gazdagodott a bécsi Nischen Verlag kiadványainak sora. Die brennende Braut címmel Tóth Krisztina kortárs magyar írónő új novelláit szedték csokorba, emellett pedig Kiss Tibor Noé Aludnod kéne című regényét jelentették meg németül, Stumme Wiesen címmel.

A két friss megjelenéssel a bécsi, kimondottan magyar kortárs irodalomra szakosodott kiadó ezzel már 16 kötettel büszkélkedhet.Mit keres egy holttest egy kiállításon? Hová utaznak az erdélyi vendégmunkások a kisbuszukkal? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphat választ az olvasó Tóth Krisztina novelláskötetéből. A könyv 40 friss művet tartalmaz, amelyek sorsfordító pillanatokról, elszalasztott lehetőségekről, groteszk élethelyzetekről szóló pillanatfelvételek napjainkMagyarországáról.

Tóth Krisztina már nem ismeretlen az osztrák olvasók számára: korábban két kötete is megjelent a Nischen gondozásában. Ez alkalommal két magyarországi novellagyűjteményből válogattak, ezek mellé pedig új, eddig még kiadatlan novellák, tárcanovellák is kerültek, Buda György fordításában.

Az elveszett falu nyomában

Kiss Tibor Noé első alkalommal mutatkozik be az osztrák olvasóközönségnek. Stumme Wiesen címmel megjelenő regénye, amely magyarul Aludnod kéne címmel olvasható, egy múlt és jövő nélkül élő, valahol, a magyar Alföldön fekvő falu létének kilátástalanságát mutatja be. „Viszonylag rövid, de nagyon kemény, erőteljes regény, szikár, erős figurákkal” – mondja a műről Lendvai Zsóka, a kiadó vezetője.

A Pécsett szerkesztőként és újságíróként is alkotó Kiss Tibor Noé első kötete 2010-ben jelent meg, Inkognito címmel, ebben nyíltan vállalta transzszexualitását. Aludnod kéne című regénye a második darab szépírói munkásságában. A regényt Zádor Éva fordította németre.

Lendvai Zsóka számára misszió a szerzők és műveik bemutatása Ausztriában. A 2011-ben alakult kiadó vezetője elégedett, hiszen, ahogy fogalmaz: a legjobb szerzőkkel dolgozhat, a színvonalból pedig nem engednek.

Publiziert am 03.10.2017

Verlagsvorstellung: Der Nischen Verlag wird 6 Jahre alt!

AM 8. SEPTEMBER 2017 VON READOSTIN UNGARISCHE LITERATUR

Bereits seit 6 Jahren steht der Nischen Verlag für hochwertige, ungarische Literatur, die dem deutschsprachigen Publikum zugänglich gemacht werden soll. Mit zeitgenössischen Autorinnen und Autoren wie zum Beispiel Krisztina Tóth, Gergely Péterfy und Györgyi Spiró verlegt der Verlag die großen Stimmen der ungarischen Literatur. Dass der Nischen Verlag viel Herzblut in seine Erscheinungen steckt, ist bereits auf den ersten Blick klar: Paul Lendvai ist Journalist, seine Frau Zsóka Verlegerin und Lektorin, beide stammen aus Ungarn und sind Experten der ungarischen Kultur und Politik. Mit der Gründung des Nischen Verlages 2011 holten die beiden ihre Heimat nach Wien, wo der Verlag bis heute seinen Sitz hat. Sie finanzieren die Neuerscheinungen aus eigenen Mitteln und stehen in engen Kontakt zu Übersetzern, Lektoren und Herstellern. Als „Herzensangelegenheit“ bezeichnet Zsóka Lendvai das Unternehmen, das die Titel sorgfältig aussucht und vom ungarischen Buchkünstler Zoltán Kemény gestalten lässt. 2013 wurde der Nischen Verlag daher auch mit dem Bruno-Kreisky-Sonderpreis für verlegerische Leistungen ausgezeichnet.

Ich habe den Nischen Verlag erstmals auf der Buch Wien 2016 entdeckt (viel zu spät!) und war sofort begeistert vom Programm. Gerade für Fans der süd- und osteuropäischen Literatur sollte der Verlag kein Geheimtipp mehr sein! Das Ehepaar Lendvai hat hier wirklich eine Nische gefunden und mit 2-3 Neuerscheinungen pro Jahr erfolgreich besetzt. Auf Read Ost haben wir schon eine Besprechung der Kurzgeschichtensammlung „Pixel“ von Krisztina Tóth veröffentlicht, weitere Titel werden hoffentlich bald folgen. Insgesamt sind bisher 14 Werke im Nischen Verlag erschienen. Im Oktober diesen Jahres veröffentlicht der Verlag Nummer 15 und 16: „Stumme Wiesen“ von Tibor Noé Kiss und eine weitere Kurzgeschichtensammlung Krisztina Tóths: „Die brennende Braut“.

Wir wünschen dem Nischen Verlag weiterhin alles Gute und freuen uns auf die viele neuen literarischen Entdeckungen!

Résnyire nyitott magyar könyvkiadás Bécsben

Élet és Irodalom

LIX. évfolyam, 50. szám, 2015. december 11.

Interjú Lendvai Zsóka könyvkiadóval

Eddig tizenkét, döntően kortárs szépirodalmi művet adott ki Ausztriában a 2011-ben alapított bécsi Nischen Verlag, amely Magyarországon már megjelent alkotásokat ültet át német nyelvre. A kiadónak, a sokáig a magyar könyvkiadásban dolgozott Lendvai Zsókának és neves publicista férjének, Paul Lendvainak szenvedélye a minőségi magyar irodalom terjesztése, amiért súlyos anyagi terheket is hajlandók vállalni.

– Hogyan lehet Ausztriában könyvkiadót alapítani? Mekkora anyagi terhet kell vállalni az induláshoz, milyen szervezetekkel kell felvenni a kapcsolatot?

– Bár Ausztriában nagy a bürokrácia, a bécsi gazdasági kamarán keresztül, ahol kötelező a vállalkozóknak a tagság, másfél nap alatt be tudtuk jegyeztetni a kiadót. Beléptünk az osztrák kiadói egyesülésbe, ahol évi tagsági díjat fizetünk, és be kellett jegyeztetni a kiadót a kereskedelmi bíróságtól kezdve a városi és kerületi önkormányzatnál is. Mindez viszonylag gyorsan ment, s minimális összegeket kellett érte fizetni.

– Nem ingatta meg az alapítási terveket az a tény, hogy Ausztriában vagy hétszáz kisebb könyvkiadó működik?

– Nem számoltuk a versenytársakat, hiszen céltudatosan akartunk valami újat és hasznosat teremteni. A kiadók száma egyébként állandóan változik, s legnagyobb részük vagy szakmai tematikájú vagy tiszavirág életű.

– Számításba vették-e a további német nyelvű piacokat? Hogyan lehet a forgalmazást kiterjeszteni?

– A legnagyobb osztrák könyvkereskedő cég, a Mohr Morawa az egyetlen és állandó partnerünk, rajta keresztül bonyolítjuk le a német nagykereskedőkkel és az amazon portállal az eladást. Az ő kereskedelmi képviselőjük járja az országot, ezért minden évben kétszer is készítünk szórólapot, amelyen az új és a régi köteteinket mutatjuk be. Több német könyves prospektusban is hirdetjük könyveinket.

– Képes-e egy évi három könyvet megjelentető kis kiadó az önállóságra, vagy be kell bújnia nagyobb ernyőszervezet alá? Hogyan folyik a forgalmazás?

– Mivel szenvedély vezetett bennünket, és nem profit, magától értetődik, hogy kicsik, de önállóak maradunk. Ez persze anyagi terhet jelent, amit viselünk, és próbálunk mérsékelni. Nem akarunk egy nagy könyvkiadói konszern részévé válni, mert különleges céllal különleges könyveket kívánunk a német nyelvű olvasóval megismertetni.

– Milyen alapon választanak szerzőt? Csak már megjelent könyvet adnak ki, vagy esetleg elfogadnak még soha nem publikált kéziratot is? Figyelembe veszik-e az előzetes magyarországi könyvsikereket?

– Minden eddigi könyvünk egy már magyarul megjelent mű fordítása. A legtöbbjük Magyarországon, legalábbis a kritika tükrében, sikeres volt. Elsősorban értéket keresünk, számunkra nem a bestsellerlista a mérvadó. Az eddigi tizenkét kötetünk szerzői között szerepel Spiró György, akinek nálunk jelent meg először német nyelven két műve, egy novellaválogatás és aTavaszi Tárlat, illetve Parti Nagy Lajos, Sándor Iván, Kerékgyártó István és Lángh Júlia. Különösen nagy sikert aratott a német piacon Tóth Krisztina, könyveiről, a Pixelről és az Akváriumról a Neue Zürcher Zeitung például egészoldalas elemzést közölt. Az utóbbi évben kiadtuk Barnás Ferenc A kilencedik című regényét, amely elnyerte az Aegon-díjat, jövőre pedig egy szintén díjnyertes könyvre készülünk, Péterfy Gergely Kitömött barbárjának kiadására.

– Kopogtatnak-e magukat ajánló szerzők a Nischen ajtaján?

– Kopogtatnak. De eddig nem nyitottunk nekik ajtót.

– Szerepel-e a választás szempontjai között a magyarországi politikai helyzet? Vannak-e olyan szerzők, akik otthon nemigen tudnak megjelenni?

– A rezsim kedvenceit se nem olvassuk, se nem adjuk ki. De minden szerzőnk Magyarországon ismert és elismert alkotó.

– Milyen könyvkiadókkal versenyeznek a magyar művek megjelentetésében?

– Mondhatni, eleve versenytársunk az összes német vagy osztrák kiadó, köztük olyan nagy „anyahajók” is, mint a Rowolht és a Suhrkamp, amelyek már hosszú évek óta ismert magyar szerzőket jelentetnek meg. De szerintem nekünk sikerült olyan szerzőkkel betörnünk a piacra, akik idáig ismeretlenek vagy elhanyagoltak voltak.

– Érdemes-e házi szerzőnek lenni a Nischennél?

– Azt gondolom, kiterjedt kapcsolataink és a magyar irodalom iránti szenvedélyünk miatt nagyon is érdemes Nischen-szerzőnek lenni. Mint a nevünk is mutatja – a Nischen magyarul rést jelent –, keveset, de nagy gonddal válogatunk. Annak ellenére, hogy Bécsben élek, igyekszem a magyar könyvpiacot folyamatosan figyelni, és a potenciális szerzőket időben megkeresni. Nagyon fontosnak tartom a fordítások minőségét, teszem hozzá, nincs „könnyen” fordítható mű a szerzőink sorában. Szerencsére olyan kiváló fordítókkal dolgozhatunk, mint Buda György, Zeltner Ernő vagy Zádor Éva. A könyvek borítóján – kezdettől fogva Kemény Zoltán a tervező – a fordítók képes rövid életrajzai is szerepelnek, ami a német kiadóknál általában nem szokás.

– Hol rendezik a könyvbemutatókat?

– A színhely változik. Négyszer az Alte Schmiede kulturális-irodalmi központban mutattuk be a szerzőinket, aztán a Morawa központi, Bécsben jól ismert nagy könyvesboltjában, de szerepeltünk a linzi és a bécsi irodalmi társaságban (Literaturhaus) is. Eddig minden évben részt vettünk az őszi Buch Wien rendezvényén a Collegium Hungaricum, illetve a Donau Lounge standján. A berlini és stuttgarti Balassi Intézet segítségével be tudtuk mutatni könyveinket a lipcsei és a frankfurti nemzetközi könyvvásáron is.

– Honnan lehet anyagi támogatást szerezni a kiadáshoz, s ez mekkora hányadot tud elérni egy könyv előállításában?

– A legsúlyosabb tétel a fordítási költség, amely a német nyelvterületen megszabott, terjedelemtől függően hat–nyolc–tízezer euró között lehet. Egy olyan vaskos regény fordítása, mint a jövőre megjelenő Kitömött barbár, jóval több lesz tízezer eurónál. A további költségek: szerkesztés, kézirat előkészítés, borítótervezés, tördelés, nyomtatás, terjesztés, hirdetés, rendezvények stb., szintén sok pénzbe kerülnek. Mindezt alapvetően megtakarításainkból fedezzük. Az osztrák kulturális intézmények, ha kis összeggel is, de segítettek bennünket, különösen legelső könyvünk, a megrendítő holokauszt-történet, Zsolt Ágnes Éva lányom című könyve (németül Das rote Fahrrad) kiadásánál. Logikus módon az osztrák kulturális kormányzat az osztrák irodalmat és az azt kiadó cégeket támogatja. A magyar fordítási alap is hozzájárult négy alkalommal a fordítási költség körülbelül negyedének fedezéséhez.

– A bécsi önkormányzat minden évben megjelentet százezer példányban egy világhírű könyvet, amit ingyen juttat el az olvasókhoz. Van-e arra remény, hogy egyszer a Nischen Verlag könyve lesz a kiválasztott?

– Sajnos, itt a kritérium nem a kvalitás vagy a segítség, hanem gyakran a bestsellerek „megtámogatása”, ami számomra teljesen elfogadhatatlan.

– Az elmondottak szerint kész ráfizetés, ha valaki a minőségi magyar irodalom ausztriai népszerűsítésére adja a fejét. Akkor miért érdemes mégis?

– A kiadó férjem, Paul Lendvai ötlete volt, valójában csupán kétszemélyes vállalkozás, nincsenek alkalmazottaink, csak állandó külső munkatársaink. Öröm számomra, hogy annyi évi magyarországi kiadói munka után a Nischen Verlagnál magam választhatom ki a megjelenő műveket. A döntés közös, a munka oroszlánrésze az enyém. A szerződéskötéstől a fordító kiválasztásáig, a kereskedővel való kapcsolattartásig, tehát a kézirattól a kész könyv megjelenéséig s a bemutatókig mindenért én vagyok a felelős. Az persze tagadhatatlan, hogy a pozitív kritikai fogadtatásban – s nem csupán az osztrák piacon – szerepet játszik, hogy a kiadó „pénztárosa”, vagyis a férjem, a német nyelvű sajtóban nem ismeretlen. A könyvkiadás sok munkával jár, de nagy élvezettel csinálom, mert úgy érzem, hogy a Nischen Verlag, függetlenül a politikától, a szó igazi, nemes értelmében, hidakat épít nagyszerű magyar szerzők és a német nyelvű olvasók között.

The Hungarian Window in Vienna by Wilhelm Droste

By Wilhelm Droste

Translated by Suzanne Kirkbright

Anybody who wants to get to know Hungary now – to understand or even to want to understand – should switch off the radio, put down the newspapers and not go online. Instead, he or she should pick up a publisher’s books that makes itself small, in all modesty, and goes by the name of Nischen Verlag.

Bigger publishing houses survive from top-selling mass editions. Bolstered with this reserve they courageously venture into ‘niches’ where twenty years ago today’s household names of Hungarian literature really made their shining debut. Sándor Márai, Péter Nádas, Imre Kertészor Péter Esterházy – all of them and a few more started out at the bottom of the ladder in these protected niches. Only then did they grow up into giants. This astonishing success of Hungarian literature opened numerous doors for upcoming writers. Nischen Verlag also benefits from this today. However, the publisher is going through tough times. It is reliant solely upon its expertise and on establishing one ‘niche’ on top of the next. This is a fairly adventurous, risky and unconventional way of creating a substantially taller Hungarian tower of books that merit even more accolades and admiration.

The author of one of the publisher’s books, Der Verruf by György Spiró (b. 1946), calls into question the myths and everyday romanticizations of Hungarians. This book is about the pseudo and angst-ridden period after the 1956 uprising. This writer, who would prefer to stay out of the paralyzing and entrenched political battles in his country, attracts wild opposition and furious indignation with all his books and plays. Showered with a bunch of national prizes he is still the eternal troublemaker. For thirty years, as one of the greats, he has been on the threshold of German editors and publishers, always in the front row, yet it’s like a curse. For incomprehensible reasons he is not allowed to enter the realm of German-speaking literature. It is as though the Iron Curtain were still in place, as if there were no tolerance for any opening. Now, this book finally marks the transition. With Nische, a German text has been made out of the Eastern and Central European secret. The publisher shows decisiveness. A short story volume by Spiró has also been released, maybe the big novels will also follow later. Nonetheless, that will far outstrip the volume of the previous books.

Another book is by Lajos Parti Nagy (b. 1953): Der wogende Balaton, a short story collection, which is notable for its wondrous language. German readers will have their difficulties with this, as György Buda has transposed the text with almost inaudible delight into a lush and vital Austrian. This is artful and legitimate, since the Hungarian original is a skilful artefact of street language and elevated literature. Parti Nagy experiences and listens to the world as a linguistic orgy and gives back this tonality. The writer unifies characters, which are normally far offset from each other, and never come together. A poet by profession, he is captivated by a passion for play; his language seems cast adrift and carefully withdrawn from any worldly influence in the ivory tower of his striving for expression. At the same time, however, he is precisely the one who vehemently and rigorously despises and outlaws the collapse of political morals in Hungary today; he listens to how the populists and the people really talk, hence the emergence of his linguistic outpourings. He repeatedly writes from this strange mix of biting satirical fairy tales, which he then not only publishes, but broadcasts on the airwaves with his wonderfully deep, smoky radio voice. It is a mix of horror and warning with subversive humour; a political poetry that was, until now, unprecedented. Hated by those in power, he is the reliable dissenting voice. Now, this voice has two very distinct tonalities in German, as his book Meines Helden Platz (My Hero’s Square) was already published by Luchterhand in 2005 in a translation by Terézia Mora. In multicultural Berlin this worked in entirely different language idioms to do justice to the Hungarian word escapades. This was a happy coexistence, since both translators faithfully render the Hungarian original with their spectacularly diverse languages.

György Buda is in Vienna and working on the translation of an amazing novel by Gergely Péterfy(b. 1966). Der ausgestopfte Barbar – this is the working title in German – if the translator stays close to the Hungarian. For months at a time, this book was scarcely available to buy in Hungary because every reprint always sold out within hours. The subject refers back to the early 19th century, yet it is extraordinarily topical for today. The contemporary flow of migrants has the effect of making foreign cultures unstoppably collide with each other. A black man is ‘stuffed’ for museum purposes; he was friends with one of the most renowned Hungarian Enlightenment figures, Ferenc Kazinczy. The novel enigmatically deals with the great questions of humanity and barbarism which have much more in common with each other than we would like to think at the outset.

The publishing house has stayed loyal to its philosophy. Here, books appeared and appear that do not politicize, yet they are intrinsically highly political, unintentionally and with a strong will.

This blog was originally published on ELit Literature House Europe on 8 October 2015.

Szenvedély szülte a kiadót

Miklós Gábor

Népszabadság

2015. június 2.

Szerény mennyiség évi három kötet egy átlagos könyvkiadónál, de ha figyelembe vesszük, hogy ezt egy Bécsben élő házaspár a kortárs magyar irodalom iránti szenvedélyes szeretete állítja elő, nem is olyan kevés.

Paul Lendvai neves újságíró, szerkesztő és felesége, Lendvai Zsóka 2011-ben alapították a Nischen Verlagot. Európa legfontosabb könyvpiacára viszik a kortárs magyar szerzőket.

Lendvai Zsókát először arról kérdeztem, mire kíváncsi, érzékeny a német nyelvű olvasó, ha magyar irodalomról van szó. Erre szinte lehetetlen válaszolni – mondja a könyvkiadó.

Meglepően nagy sikere volt Zsolt Ágnes Éva lányom című kötetének, amit a „magyar Anne Frank-napló”-nak nevezett a Die Zeit kritikusa. Szép kritikákat kapott Tóth Krisztina Pixel című kötete és a Spiró György novelláiból összeállított kötet is.

Ez azonban nem jár együtt „kereskedelmi” sikerrel.

A német nyelvű piacon rengeteg könyv jelenik meg évente, és harcolni kell, hogy eljussanak a legfontosabb kulturális újságírókhoz, miközben a nagy német napilapok is erősen csökkentették kritikai rovataik terjedelmét.

A sajtó és az olvasók figyelmét a politikai események is befolyásolják. Ez az oka az orosz vagy ukrán nyelvű irodalom mostani népszerűségének. Mivel a kiadót férjemmel, Paul Lendvaival együtt alapítottuk és tartjuk életben, minket Ausztriában jobban ismernek, és már számon tartanak – magyarázza Lendvai Zsóka.

A kiadó büszke arra, hogy Spiró György könyvei náluk jelentek meg először németül. Bécsből folyamatosan ﬁgyelik a magyar irodalmi életet, az újonnan megjelenő műveket. Lendvai Zsóka évtizedekig a magyar könyvkiadásban dolgozott, és sok szerzőt személyesen is ismer, ami nagy előny. A hazai szerzők becsülik, nekik pedig nagy előnyük, hogy kis kiadóként jóval gyorsabban képesek reagálni, mint a nagyok.

A Nischennek van állandó fordítói, szerkesztői, munkatársi csapata, amelyben anyanyelvi lektorok és korrektorok dolgoznak.

A kezdetek óta Kemény Zoltán tervezi a könyvborítókat. Zeltner Ernő három kötetet is fordított, Buda György már az ötödik, Zádor Éva a negyedik művön dolgozik. Nagyon fontos a fordító szerepe, ezért a kötetek fülszövegén a szerző életrajza mellett a fordítóét is szerepeltetik.

Mennyire tudnak jelen lenni a teljes német könyvpiacon? – érdeklődtem. A Mohr Morawa tekintélyes osztrák nagykereskedő, a legfontosabb partnerünk – feleli a kiadó. – Az ő képviselőjük járja az országot és a könyvesboltokat, természetesen a legfontosabb német és svájci nagykereskedők is vásárolnak tőlünk. Komoly versenytársak vannak a német könyvpiacon, ahol több ismert magyar író tekintélyes kiadóknál jelenik meg.

Hogy mindezt támogatja-e a magyar kultúrpolitika? Az NKA Fordítástámogatási Alapjától eddig négy kötetre kaptunk támogatást – szól a válasz –, könyvenként kb. 3oo ezer forintot, ami a fordítási költségek ötödét-hatodát tette ki.

Nyolc mű németre való átültetését kizárólag megtakarított pénzünkből fedeztük. Az Éva lányom (Das rote Fahrrad) című könyvre az osztrák Művelődési Minisztérium és egy kormányalapítvány adott támogatást.

Jövőre kiadjuk Barnás Ferenc Másik halál című regényét Zádor Éva fordításában. Buda György már dolgozik egy vaskos regényen, Péterfy Gergely Kitömött barbár című Aegon-díjas művén, ami talán azért lehet itt is sikeres, mert egyik főhőse, Angelo Soliman a XVIII. század második felében Bécsben élt.

Számítanak-e arra, hogy anyagilag is sikeres lesz a vállalkozás? Lendvai Zsóka erre azt mondja:

a kiadót a szenvedély szülte és az is működteti.

Klikkektől és divatoktól függetlenül, csak a minőség alapján választják ki a kiadandó köteteket. „Kezdettől fogva tudtuk, hogy a Nischen Verlag pénzt fogyaszt és nem termel. Az eddigi költségeket – igen magas összegről van szó – nem szeretném közölni, mert az irigység és a rosszindulat az Osztrák–Magyar Monarchia mindkét országában még mindig nagyhatalom!”

Magyarok németül Lendvaiéktól

2012: Zsolt Ágnes: Éva lányom, Spiró György: Tavaszi tárlat, Parti Nagy Lajos: Hullámzó Balaton

2O13: Lángh Júlia: Egy budai úrilány, Spiró novellák, Tóth Krisztina: Pixel

2O14: Sándor Iván: Az éjszaka mélyén, Kerékgyártó István: Rükverc, Marianna D. Birnbaum: Esterházy, Konrád, Spiró Jeruzsálemben

2O15: Barnás Ferenc: A kilencedik, Tóth Krisztina: Akvárium, Szilasi László: A harmadik híd

Tóth Krisztina Akváriumát a hat legjobb németre fordított mű közé választotta májusban a tekintélyes Nemzetközi Irodalmi Díj zsűrije. A döntést a 25 ezer eurós díjról június végén jelentik be.

Lendvai: "Kampf gegen Dummheit dauert ewig"

ORF-Osteuropaexperte Paul Lendvai wurde soeben 83 und denkt nicht an Ruhestand. Gemeinsam mit seiner Frau gründete er einen neuen Verlag.

Kurier am Sonntag

9.September, 2o12.

Er sagt gern über sich: „Ich gehöre zum Mobiliar der Österreicher.“ Der aus Ungarn stammende Journalist Paul Lendvai, 83, ist seit 1959 österreichischer Staatsbürger und will jetzt seine beiden Heimatländer literarisch verknüpfen: Mit seiner dritten Frau Zsóka, 57, einer Verlegerin und Lektorin aus Ungarn, gründete er in Wien den „Nischen Verlag“, der neue ungarische Literatur, aber auch ältere große Werke in deutscher Übersetzung präsentiert. Am Freitag wurde das erste Buch vorgestellt, „Das rote Fahrrad“, ein ungarisches Anne-Frank-Schicksal in Tagebuchform.
Beim KURIER-Interview ist das Paar bestens gelaunt. Beide lachen viel und heftig. Harmonie pur nach acht Jahren Ehe? „Nein, wir streiten“, betont der Professor. „Wir sind wie eine italienische Familie, immer zu laut. Wir können beide explodieren“, ergänzt die Ehefrau. „Zwei Häferl“, bestätigt er. Und worüber streiten sie? „Über lächerliche Sachen. Ich will das ,Sommergespräch‘ mit Spindelegger sehen, sie eine Doku auf ARTE.“ Zsóka kontert: „Pauli, Politik muss ich nicht anschauen, du erklärst mir sowieso jeden Tag beim Frühstück die Welt.“
Nur wenn es um den Verlag geht, sind beide absolut einig.

KURIER: Viele Buchverlage sperren zu, Sie machen einen auf. Ist das nicht gewagt?
Paul Lendvai: Natürlich ist es ein Projekt, das Geld kostet. Aber wir müssen ja unsere Ersparnisse nicht in St. Tropez ausgeben. Wir können damit Honorare zahlen, für Autoren, Übersetzer, Grafiker ... Das bereitet uns eine unglaubliche Freude.
Zsóka Lendvai: Es ist eine Herzensangelegenheit.
Paul: Ich habe meine Frau, seit sie hier ist, noch nie so glücklich erlebt. Sie ist meinetwegen nach Wien gekommen und soll sich hier nicht als „Beiwagerl“ fühlen, sondern ihren Beruf im Verlagswesen fortsetzen. In Ungarn kannte sie Gott und die Welt.
Zsóka: Das ist einfach so, wenn man lange lebt. Aber ich habe tatsächlich immer bei großen Verlagen gearbeitet.
Paul: Für mich ist es eine unglaubliche Genugtuung, dass sie, die eine Intellektuelle ist, die mehr als 700 ungarische Gedichte auswendig kennt, die eine absolute Filmexpertin ist, jetzt in Österreich ihren Weg findet.
Zsóka: Danke, danke schön ...
Paul: Das habe ich schön gesagt! Dabei haben wir vorher nicht probiert. Man ist ungeschützt, wenn Sie so dasitzen und nur zuhören. Sehr raffiniert ...

Foto: KURIER/Christandl

Ihr erstes Buch, „Das rote Fahrrad“, ist das erschütternde Tagebuch eines 13-jährigen jüdischen Mädchens in Siebenbürgen, das 1944 seine Angst beschreibt, aber auch die Wut und Verzweiflung darüber, dass ihm unter dem Nazi-Regime alles genommen wird. Auch Sie waren 1944 ein jüdisches Kind, das in Budapest von den Nazis verfolgt wurde ... Paul: Und meine Mutter kommt aus Siebenbürgen, aus genau dieser Gegend. Alle meine Verwandten von dort wurden umgebracht, nur ich hab’ überlebt. Dadurch konnte ich beurteilen, dass dieses Tagebuch echt ist. Das ist keine Routinegeschichte, sondern eine zutiefst menschliche. Ich war es, der Zsóka davon überzeugt hat, dass wir das als erstes Buch nehmen.
Zsóka: Man kann aus diesem Buch viel lernen. Auch junge Menschen können es leicht verstehen. Ich möchte es gern in der Schule sehen, bei den 13- und 14-jährigen.

Lesen 13-Jährige heute überhaupt noch Bücher?
Paul: Ich hoffe es. Das ist eine Frage der Erziehung. Früher hat man in der Schule über die jüngere Vergangenheit wenig bis gar nichts gelernt. Jetzt ist das anders. Die Lehrer sind dabei die Schlüsselfiguren, sie können Schülern die Tragödien der Vergangenheit anhand von Schicksalen besser näherbringen als mit Zahlen. Auch unser zweites Buch, „Der Verruf“, ist ein menschliches Schicksal.

Darin geht es um einen Mann, der rund um den Ungarnaufstand 1956 unschuldig zum Verfolgten wird. – Auch hier wieder gewisse Parallelen zu Ihrem Schicksal. Sie wurden einst von den Kommunisten verfolgt. Heute wirft Ihnen die Regierung Orbán vor, Sie hätten den Kommunisten „gedient“. Gab es in Ihrem Leben je eine Zeit, von der Sie sagen: „Da ist es mir wirklich gut gegangen“?
Paul: Meine schönste Zeit ist in Österreich.
Zsóka: Die schönste Zeit ist jetzt ...
Paul: Mit dir. Durch Zsóka bin ich sprachlich und seelisch nach 50 Jahren wieder ein bisschen nach Ungarn zurückgekehrt, sie ist Patriotin.
Zsóka: Das höre ich tausend Mal. Ich bin schuld ...
Paul: Die schönste Zeit ist auch dann, wenn ich etwas produziere. Der ungarische Spekulant und Autor André Kostolany hat einmal gesagt, er möchte auf den Barrikaden im Kampf gegen die Dummheit sterben. Dieser Kampf gegen die Dummheit ist eine permanente Aufgabe.
Zsóka: Und er dauert ewig.
Paul: Man muss versuchen, gegen Dummheit, Provinzialismus und Bosheit zu wirken. Unsere Bücher sollen dabei helfen. Ich rechne, dass wir damit auch den deutschen Markt erobern. Ich habe über Jahrzehnte gute Kontakte aufgebaut.

Foto: KURIER/Christandl

Sie starten einen Werbefeldzug in Deutschland?
Zsóka: Natürlich!
Paul: Ohne Bezahlung.
Zsóka: Du könntest ein kleines Honorar von der Verlegerin bekommen ...
Paul: Aber in Euro, nicht in Forint, wenn ich bitten darf!

Apropos Euro. Sie haben Franks Stronachs Ruf nach der Rückkehr zum Schilling in einem Kommentar im „Standard“ heftig kritisiert ...
Paul: Ich finde es schlimm, dass jemand, der international ein Vermögen mit harter Arbeit aufgebaut hat, im hohen Alter populistische und nationale Phrasen drischt. Das gefällt mir nicht. Schade um das viele Geld. Andererseits bewundere ich Stronach und was er erreicht hat.

Sollte Stronach lieber die ÖBB kaufen? Politisch trauen Sie ihm ja nicht viel zu?
Paul: Es wäre besser, wenn er, ähnlich wie Hannes Androsch, mit dem Geld eine Stiftung macht – für die Akademie der Wissenschaften, für ein Spital ... Da wäre das Geld viel besser angelegt.

Sie sprechen vom „Kampf gegen die Dummheit“. Ist der schwieriger geworden? Früher konnten Hugo Portisch oder Sie ausführlich die außenpolitische Lage in den Nachrichten erklären. Jetzt wird alles knapp präsentiert.
Paul: Alles ist viel schneller geworden. Deshalb sind Dokus so wichtig. Ich trage zu dem Kampf bei, indem ich seit vielen Jahren das „Oststudio“ – jetzt „Europastudio“ – im ORF mache. Am 26. September wird unsere Doku „Nationale Träume. Ungarns Abschied von Europa?“ gesendet. Ich hoffe, danach werden einige 100.000 Menschen mehr verstehen, was in diesem Land vorgeht.

Abschied von Europa mit Fragezeichen. Dieser Tage hieß es, dass auch Slowenien wackelt. Wohin geht Europa?
Paul: Für mich ist das alles eine Lehre. Eine Lehre, dass man vorsichtig und bescheiden sein muss in seinen Einschätzungen. Ich habe verfolgt, wie Jugoslawien zerfiel und es war eine der größten Enttäuschungen meines Lebens. Aber die Slowenen waren verlässlich. Und jetzt das! Der US-Politologe Karl Deutsch hat einmal gesagt: „Macht ist das Privileg, nicht lernen zu müssen.“ Genau das sehen wir jetzt in all diesen Ländern, nicht nur Ungarn und Slowenien, auch in Tschechien und der Slowakei. Für mich war Österreich immer ein Sicherheitsanker.

Sie haben zu Beginn St. Tropez erwähnt. Sie könnten längst in Pension sein und dort Golf spielen ...
Paul: Na nie! Ich gehe nie in Pension, und ich spiele kein Golf. Ich habe viel zu viel zu tun. Ich gebe eine Zeitschrift heraus, ich schreibe Bücher und Kolumnen, halte Vorträge und jetzt bin ich auch noch Aushilfskellner im Verlag meiner Frau.
Zsóka: Konsulent!

Wie halten Sie sich fit? Sie hätten ja gar keine Zeit für Besuche im Fitnesscenter ...
Zsóka: Hahaha! No Sports! No Sports!
Paul: Ich bin einfach interessiert am Leben.

Zu den Personen: Zwischen Wien und Budapest

Zsóka Lendvai Die heute 57-Jährige studierte Kulturwissenschaften und Literatur in Budapest, arbeitete in verschiedenen Positionen bei großen ungarischen Verlagen und hat zwei erwachsene Kinder. 2001 lernte sie Paul Lendvai als Lektorin der ungarischen Ausgabe seiner Memoiren kennen, 2004 heirateten sie. "Es war Liebe auf den zweiten Blick", sagt sie. "Auf den eineinhalbten", sagt er.

Paul Lendvai Geboren 1929 in Budapest, wurde 1944 von den Nazis verfolgt und überlebte nur knapp, weil der Vater einen Schweizer Schutzpass ergatterte. Ob der echt war, hat er nie erfahren. Studierte Jus und wurde Journalist. 1953 von den Kommunisten verhaftet und mit Berufsverbot belegt. 1956 Flucht durch Kellergewölbe, als die Sowjetpanzer kamen. 1957 setzte er sich nach Österreich ab . Er war Korrespondent der Financial Times , Leiter der ORF -Osteuroparedaktion und hat 15 Bücher geschrieben, zuletzt den Bestseller "Mein verspieltes Land" (Ecowin), eine Abrechnung mit dem postkommunistischen Ungarn, das ihm eine Verleumdungskampagne durch Orbán-treue ungarische Medien einbrachte. Vierteljährlich erscheint seine Zeitschrift "Europäische Rundschau". Am 26. 9. sendet der ORF seine Doku "Nationale Träume. Ungarns Abschied von Europa?".

Ein neuer Verlag in Wien lanciert wenig beachtete ungarische Autoren

Wilhelm Droste

Neue Zürcher Zeitung

31.Jänner 2o13.

Über mangelnde Präsenz im deutschsprachigen Raum kann sich die ungarische Literatur durchaus nicht beklagen. Dennoch gibt es abseits von Titanen wie Imre Kertész, Péter Nádas und Péter Esterházy noch vieles zu entdecken. Ein neugegründeter Wiener Verlag hat sich ebendies auf die Fahne geschrieben.

Ungarn versinkt in gesellschaftlichen, politischen und wirtschaftlichen Problemen, die ungarische Literatur aber hat eine wunderbare Präsenz im deutschen Sprachraum, gefeiert und geachtet nicht nur der grossen Namen wegen, von Péter Nádas bis Imre Kertész, von Péter Esterházy bis György Konrád, immer wieder dringen auch neue ungarische Autoren in den Horizont hiesiger Literaturdiskurse. Mit seinen Büchern sichert sich das kleine Land einen grossen und unerschütterlich guten Ruf. Hat also ausgerechnet Ungarn, um seinen literarischen Rang von anderen kleinen europäischen Ländern durchaus beneidet, diesen Nischen-Verlag für schwer exportierbare Autoren nötig, liesse sich fragen. Werden hier nicht Bücher unnötig stigmatisiert, die es mit etwas Geduld auch in traditionellen Verlagen schaffen würden, ihre deutschsprachigen Leser zu finden?

In Auschwitz sterben

Die ersten drei Bücher des frisch gegründeten Verlages verdeutlichen besser als jede Absichtserklärung die intelligente und durchaus angriffslustige Programmatik, die sich hinter dem friedlich und bescheiden klingenden Namen verbirgt. Hier sollen nicht allein versteckte und vergessene Schätze der ungarischen Literatur über die deutsche Sprache die Chance auf ein europäisches Licht erhalten, es wird vielmehr an den Fundamenten einer Erinnerungsbereitschaft und tätigen Toleranz in Zeiten wachsender Angst und Einschüchterung gearbeitet.

Das Tagebuch des dreizehnjährigen Mädchens Éva Heyman schildert lebendig etwas mehr als drei Monate seines kurzen Lebens im Frühjahr 1944 mit all den Hoffnungen und Ängsten im damals ungarischen Nagyvárad und heute rumänischen Oradea, dann wird die kleine Éva nach Auschwitz verschleppt, gequält und ermordet. Nicht weniger erschütternd ist das Schicksal der Mutter Ágnes, die dieses Tagebuch ungarisch 1946/47 nicht nur herausgegeben, sondern voller Schuldgefühle wohl auch geglättet und redigiert hat, um dann kurz darauf wie so viele jüdische Opfer vor dem Trauma ihres Überlebens zu kapitulieren und in den Freitod zu flüchten, eine frühe Schwester von Paul Celan, von Peter Szondi und ungezählten anderen Juden, die ihre Rettung nicht verkraften wollten. Als Herausgeberin der Erinnerungen ihrer Tochter mit dem jetzt vom Verlag gewählten und zu friedlich klingenden deutschen Titel «Das rote Fahrrad» heisst sie Ágnes Zsolt, weil Béla Zsolt ihr zweiter Mann war, auch er ein Jude aus Nagyvárad, der wiederum hat die Geschichte seines Überlebens in dem grandiosen Roman «Neun Koffer» poetisch verarbeitet, der 1999 im Frankfurter Verlag Neue Kritik erschienen ist, ebenfalls ein Nischenverlag im besten Sinne des Wortes.

Die Zeit nach 1956

Viele Ungarn neigen noch leichtfertiger als Österreicher dazu, den Holocaust als Schuld und Verbrechen ausschliesslich an die Deutschen zu delegieren, als hätte es Kollaboration, Mitwissen und schändliche Apathie im eigenen Land nie gegeben, als habe Ungarn nicht bis zur letzten Minute im fatalen Bündnis mit Hitlerdeutschland gestanden und auf barbarische Weise funktioniert. Dieses Buch wirbelt Staub auf, in Ungarn, Österreich und Deutschland, bei allen, die es zu lesen vermögen, und dieser Wirbel ist überall gesund und notwendig. Mut zur Erinnerung ist die Voraussetzung demokratischer Sensibilität, mit der allein Freiheitsrechte stabil zu garantieren sind.

Das zweite Buch des Verlages ist ein ganz anderer Fall. Sein Autor György Spiró (geb. 1946) kratzt auch mit seinem Buch «Der Verruf» an den Mythen und Alltagsverklärungen der Ungarn, hier geht es um die verlogene und angsterfüllte Zeit nach dem Aufstand 1956. Mit all seinen Büchern und Dramen zieht dieser Autor, der sich eigentlich heraushalten will aus den lähmenden politischen Grabenkämpfen seines Landes, wilden Widerspruch und wütende Empörung auf sich. Überschüttet mit allen nationalen Preisen, ist er dennoch der ewige Störenfried. Er steht als einer der Grossen seit dreissig Jahren schon am Grenzübergang der deutschen Lektoren und Verleger, immer in der ersten Reihe, aber es ist wie verflucht, er wird aus unerfindlichen Gründen nicht eingelassen in das Reich der deutschsprachigen Literatur, als stünde hier noch der Eiserne Vorhang, der keine Öffnung duldet. Mit diesem Buch nun geschieht das Wunder. In der Nische wird aus dem ewigen ostmitteleuropäischen Geheimnis ein deutscher Text. Der Verlag ist wild entschlossen, ein Novellenband von Spiró wird bald folgen, vielleicht später dann auch die grossen Romane.

Das dritte Buch stammt von Lajos Parti Nagy (geb. 1953): «Der wogende Balaton», eine Novellensammlung aus ganz wundersamer Sprache, mit der deutsche Leser ihre Schwierigkeiten haben werden, denn sie sind von György Buda mit einem geradezu hörbaren Vergnügen in ein saftig-vitales Österreichisch übertragen, kunstvoll und legitim, denn auch das Ungarische ist ein gekonntes Artefakt aus Gassensprache und hochgeschraubter Literatur. Parti Nagy erlebt und hört die Welt als eine sprachliche Orgie und leiht ihr diesen Tonfall. Der Autor vereinigt in sich Figuren, die normalerweise in weiter Ferne voneinander stehen und nie zusammenfinden: Er ist von Haus aus Lyriker und spielverliebt, und seine Sprache scheint im Elfenbeinturm jedem Welteinfluss weit und sorgfältig entzogen, zugleich aber ist gerade er derjenige, der den politischen Sittenverfall des heutigen Ungarn streng und rigoros verachtet und bannt, er schaut den Populisten wie auch dem Volk aufs Maul.

Daher kommen die Ergüsse seiner Sprache, jede Woche schreibt er aus diesem seltsamen Teiggemisch heraus ein bissiges Märchen, das er dann nicht nur publiziert, sondern mit seiner wunderbar tiefen, brummenden Radiostimme in den Äther haucht, eine Mischung aus Entsetzen und Mahnung, eine politische Poesie, wie sie bisher noch nicht praktiziert wurde. Gehasst von den Herrschenden, ist er die verlässliche Gegenstimme. Die hat jetzt zwei sehr verschiedene Tonlagen im Deutschen, denn 2005 wurde bereits sein Buch «Meines Helden Platz» bei Luchterhand in der Übersetzung von Terézia Mora herausgegeben, die im multikulturellen Berlin ganz andere Sprachregister zog, um den ungarischen Worteskapaden gerecht zu werden, eine glückliche Koexistenz, denn beide Übersetzer treffen das ungarische Original mit ihren spektakulär unterschiedlichen Waffen.

Grenzüberschreitende Arbeit

Der neue Nischen-Verlag ist politisch und kulturell eine erfreuliche Fortsetzung der kritisch grenzüberschreitenden Arbeit, die Paul Lendvai (geb. 1929) seit seiner Flucht aus Ungarn nach der Revolution von 1956 als unermüdlicher Publizist vor allem von Wien aus betreibt, deren Fruchtbarkeit sich allein schon an den Spannungen ablesen lässt, die seinen Namen immer wieder neu umlagern. Gegenwärtig attackiert er kompetent die diktatorischen Tendenzen in Ungarn und steht erneut in einem heftigen Wechselbad von Wut und Sympathie, nicht nur in Ungarn, auch in Österreich. Seine Frau Zsóka Lendvai ist in der zeitgenössischen ungarischen Literatur zu Hause und sorgt für das literarische Profil der neuen Unternehmung. So kommt mehr zustande als eine kleine Nische, eine wichtige Drehtür zwischen Budapest und Wien, nicht nur für den kleinen Grenzverkehr, diese Tür wird auch Genf und Oradea besser miteinander verbinden.